Győzelemmel kezdett
Bolt nyerte a 150 méteres versenyt
Győzelemmel kezdte az évet Usain Bolt: a hatszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter nyerte vasárnap a 150 méteres versenyt a világ leghíresebb strandján, a brazíliai Copacabanán.
2013.03.31 19:02MTIA londoni és a pekingi ötkarikás játékokon is három-három aranyérmet begyűjtő vágtázó 14.42 másodperc alatt teljesítette a távot, ez pedig nem sokkal rosszabb a világ eddigi legjobb, 14.35-ös idejénél, melyet szintén ő ért el, még 2009-ben Manchesterben.
A riói homokon felépített pályán a brazil Bruno Lins lett a második, az Antigua és Barbuda-i Daniel Bailey pedig a harmadik. Bolt a nemzetközi szövetség (IAAF) hivatalos versenye után azt mondta, számára ez megfelelő évkezdet volt, s már most várja, hogy a 2016-os olimpián visszatérjen Rióba.
A jamaicai sztársprinter az eddigi bejelentések alapján legközelebb június 6-án, az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat első európai állomásán, Rómában indul majd, mégpedig 100 méteren.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06