Magyar-román
Dzsudzsák: vezettünk a semmiért
Keserűen nyilatkozott a románok ellen péntek este 2-2-es döntetlennel zárult budapesti labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzés után Dzsudzsák Balázs.
2013.03.23 12:02MTIA Puskás Ferenc Stadionban, zárt kapuk mögött lejátszott találkozón Vanczák Vilmos gólja révén a 16. percben a magyarok vezettek, majd a második félidőben előbb Adrian Mutu büntetőből egyenlített, Dzsudzsák viszont szintén értékesített egy tizenegyest, így a hazaiaknál maradt az előny. A lefújás előtti pillanatokban, a 93. percben azonban a csereként beállt Alexandru Chipciu betalált.
"Sok tanulságot ebből nem lehet levonni, nem ez volt az első olyan meccsünk, amit az utolsó percben buktunk el, szerintem most is kikaptunk" - értékelt feldúlt hangulatban Dzsudzsák. "Ezzel együtt nagyon büszke vagyok a csapatra, jól játszottunk és teljesen megérdemelten voltunk előnyben a 93. percig, tulajdonképpen vezettünk a semmiért."
A Dinamo Moszkva légiósa megköszönte a szurkolók behallatszódó biztatását, s hangsúlyozta, reméli, hogy sem a drukkerek, sem senki más nem csalódott a csapatban.
Egervári Sándor szövetségi kapitány azt mondta, az utolsó percekben beszorították a románok a magyarokat, a védők pedig nem voltak elég fegyelmezettek.
"Az első pillanatok, órák természetesen keserűséggel telnek, szombattól azonban már a keddi mérkőzésre kell koncentrálnunk" - fogalmazott a szakvezető.
A magyarok első gólját szerző Vanczák kiemelte, a szurkolók az utolsó öt percen átsegítették volna a nehézségeken a válogatottat, amely azonban csak magának köszönheti, hogy végül döntetlennel zárta az összecsapást.
"Igazából nem a románok nyertek egy pontot, hanem mi veszítettünk kettőt" - jelentette ki a svájci Sion védője.
Király Gábor, a válogatott kapusa és pénteki csapatkapitánya úgy vélte, az a tény, hogy a gárda kétszer vezetett egy fejlődőben lévő román válogatott ellen, amellyel versenyben van a D csoport második helyéért, lendületet kell, hogy adjon a törökök elleni meccsre.
Egervári Sándor együttese öt mérkőzés után tíz ponttal a vb-ezüstérmes hollandok mögött a pótselejtezőt érő második helyen áll csoportjában, a románokat jobb gólkülönbségével előzi meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


