Indian Wells-i tenisztorna
Jön a 29. Federer-Nadal slágermeccs
Összejött a 29. Roger Federer-Rafael Nadal slágermérkőzés a 10 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i keménypályás tenisztornán, miután a két korábbi világelső egyaránt küzdelmes meccsen jutott be szerdán a negyeddöntőbe.
2013.03.14 09:17MTIA két sztár legutóbb éppen Indian Wellsben csapott össze tavaly az elődöntőben, akkor a svájci győzött, aki ezúttal honfitársát, Stanislas Wawrinkát verte 2 óra 20 perc alatt a 16 között, 13/1-re javítva a kettejük közti mérleget. A Federerrel szemben 18/10-re vezető, hét hónapos kényszerpihenő után februárban visszatért spanyol Nadal 2 óra 30 perc alatt búcsúztatta a selejtezőből érkezett lett Ernests Gulbist.
"Az egyik napon jó a térdem, a másikon nem annyira, ma olyan közepes volt. Két hete még az sem volt biztos, hogy elindulok itt, úgyhogy ez a negyeddöntő nagy eredmény" - fejtegette Nadal.
Federer szerint korábban általában a döntőkben találkoztak, úgyhogy ezúttal egyiküknek sincs szerencséje, ráadásul neki a háta, Nadalnak pedig a térde fáj.
A jelenkor két legeredményesebb férfi teniszezője 2004 - első összecsapásuk - óta nem találkozott egy torna ilyen korai szakaszában.
Eredmények:
férfiak, nyolcaddöntő:
Federer (svájci, 2.)-Wawrinka (svájci, 18.) 6:3, 6:7 (4-7), 7:5
Murray (brit, 3.)-Berlocq (argentin) 7:6 (7-4), 6:4
Nadal (spanyol, 5.)-Gulbis (lett) 4:6, 6:4, 7:5
Berdych (cseh, 6.)-Gasquet (francia, 10.) 6:1, 7:5
del Potro (argentin, 7.)-Haas (német, 19.) 6:1, 6:2
Tsonga (francia, 8.)-Raonic (kanadai, 17.) 4:6, 7:5, 6:4
Anderson (dél-afrikai)-Simon (francia, 13.) 6:3, 1:6, 6:4
nők, negyeddöntő:
Sarapova (orosz, 2.)-Errani (olasz, 6.) 7:6 (8-6), 6:2
Kirilenko (orosz, 13.)-Kvitova (cseh, 5.) 4:6, 6:4, 6:3
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06