Az európai golfcsapat kapta az elismerést
Laureus-díj: Bolt és Ennis nyert
A férfiaknál a jamaicai futó, Usain Bolt, míg a nőknél Jessica Ennis brit hétpróbázó nyerte a sportolói Oscar-díjnak tartott Laureus-díjat.
2013.03.12 10:43MTIA 26 éves, 2009-ben és 2010-ben is győztes Bolt - aki csak hologramként volt jelen hétfőn a Rio de Janeiróban tartott ünnepségen - azzal érdemelte ki az elismerést, hogy tavaly a két sprintszámban, illetve a jamaicai váltó tagjaként 4x100-on is megvédte címét a londoni olimpián.
A hölgyeknél Ennis ugyancsak ötkarikás aranyérmével szolgált rá a díjra.
A csapatoknál a Ryder Kupán győztes európai golfcsapat kapta az elismerést, míg Michael Phelps amerikai úszófenomén - aki szemüvegben, szakállasan érkezett - különdíjat vett át összesen 22 olimpiai érmének köszönhetően. Az év visszatérője Felix Sanchez dominikai atléta lett, aki 2004 után ismét ötkarikás aranyat szerzett 400 gáton, a legjobb extrémsportolónak járó szobrocskát pedig az osztrák Felix Baumgartner vette át, aki tavaly 39 kilométeres rekordmagasságból hajtott végre ejtőernyős ugrást.
A legjobbakról a Laureus Sportakadémia 47 tagja döntött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


