Bajnokok Ligája
Mourinho: "a jobb gárda veszített"
Jose Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a jobb csapat, nevezetesen a Manchester United búcsúzott kedd este a két elitklub Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős párharcában.
2013.03.06 09:38MTI"Nem játszottunk jól, nem szolgáltunk rá a győzelemre. A jobb gárda veszített" - mondta a portugál tréner, aki hozzátette: Nani 57. percben jött kiállítása volt a fordulópont.
"Ezen a szinten, amikor két közel egyenlő képességű csapat játszik, egy hosszú ideig tartó emberelőny megváltoztathatja a játék képét" - fogalmazott Mourinho, s jelezte, mélységesen megérti az angol együttes szakvezetőjének, Alex Fergusonnak a felháborodását. Nanit veszélyes játék miatt állították ki, ugyanis - bár nem szándékosan - beletalpalt Arbeloába.
"Meglehetősen kemény ütközés volt, de máskor lehet, hogy Nani ezért csak sárga lapot kap" - fűzte hozzá Mourinho. A kiállítás pillanatában 1-0-ra vezetett az MU, ám előbb Luka Modric, majd az ex-manchesteri Cristiano Ronaldo is eredményes volt, így a 69. percben már a Realnál volt az előny, amelyet a madridiak a lefújásig megőriztek.
Ronaldo először lépett pályára vendégként az Old Traffordon azt követően, hogy 2009-ben 80 millió fontért eladták a királyi gárdának. A portugál csatár elárulta, egyrészről örült, hogy gólt szerzett, másrészről kicsit szomorú volt, mert a találatot a Manchester kapta. Ezt támasztja alá, hogy amikor betalált, meglehetősen visszafogottan ünnepelt.
Ronaldónak ez volt szezonbeli nyolcadik BL-gólja, ezzel a góllövőlista élén áll. Ferguson a meccs utáni sajtótájékoztatón nem jelent meg, maga helyett Mike Phelan másodedzőt küldte, aki elmondta: az öltözőben mindenki felháborodott volt, amiért Cuneyt Cakir török játékvezető piros lapot adott Naninak.
"Úgy éreztük, hogy jó taktikát dolgoztunk ki az idegenbeli 1-1 után, ez működött is, 0-0-nál is mi irányítottunk, majd a vezetést is megszereztük. Megvoltak a helyzeteink, ám a kiállítás után megváltozott a játék" - tette hozzá Phelan. A 40 esztendős walesi Ryan Giggs 1000. (!) tétmérkőzésén, közte a 134. BL-összecsapásán lépett pályára, de a lefújás után ő is mérgesen tudatta a bíróval, hogy elégedetlen a ténykedésével, míg Rio Ferdinand, az MU védője gúnyosan pofozta magát Cakir előtt.
A kedd esti másik összecsapáson a Borussia Dortmund könnyedén, 3-0-ás győzelemmel és 5-2-es összesítéssel jutott túl a Sahtar Donyecken. A német csapat edzője, Jürgen Klopp elégedett volt a játékkal: "Nyolcvan percen át remekeltünk, szinte végig megfelelően összpontosítottunk." Mircea Lucescu, az ukrán gárda trénere elismerte, hogy sokkal jobb volt a rivális: "Az eredmény tükrözi, milyen teljesítményt nyújtottunk a pályán. Remélem, a Dortmund eljut a döntőig, mert kimondottan erős kerete van."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


