Rendezni ügyeit
Labdarúgó NB II - a Vácnak nyolc napja maradt
A magyar szövetség (MLSZ) első fokú licencadó bizottsága nyolc napot adott kedden a másodosztályú Dunakanyar Vác labdarúgóklubnak arra, hogy pótolja a licencfeltételekkel kapcsolatos alapvető hiányosságait, s helyreállítsa szabályos működését.
2013.03.05 19:49MTIA testület keddi rendkívüli ülésén a váciaknál végzett helyszíni vizsgálatról készített jelentést tárgyalta meg, s ezt követően hozta meg határozatát. A bizottság a határidő lejárta után ismét összeül.
A váci csapat játékosai a Magyar Kupa Videoton elleni nyolcaddöntőjének egyik mérkőzésére sem álltak ki, s a másodosztály múlt hétvégi, első tavaszi fordulójában sem léptek pályára. Ezt azzal indokolták, hogy Héger József tulajdonostól az ősz folyamán sem fizetést, sem felszerelést nem kaptak.
Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József, valamint az angol befektető, John Marshall között. Utóbbi korábban megvásárolta a klub által létrehozott JMV Kft.-t., de az egyesületet működtető és a licencjogokkal rendelkező céget nem tudta megszerezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


