Magyar Kupa
A fegyelmi bizottság tárgyalja a Vác ügyét
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága a fegyelmi bizottság hatáskörébe rendelte a Dunakanyar-Vác ügyét; a csapat nem állt ki múlt szombaton a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzésre.
2013.02.27 13:09MTIAz MLSZ szerdán honlapján jelezte, hogy a másodosztályú váciak "a Magyar Kupa szellemiségével össze nem egyeztethető módon" nem álltak ki az összecsapásra. Tekintettel a fegyelmi bizottságnak a fegyelmi szabályzatban foglalt ügymenetére, és arra, hogy az első mérkőzésen meg nem jelent Dunakanyar-Vác csapatának fellebbezésre is lehetősége lesz a döntést követően, az idő rövidsége miatt a szerdai (mai) visszavágó előtt jogerős fegyelmi döntés nem születhetett.
Az MLSZ, a fegyelmi bizottság későbbi döntésétől függetlenül, az eredeti időpontra (18.00 óra) tűzte ki a mérkőzést. Ezen kívül a szövetség illetékes bizottsága rendkívüli licencvizsgálatot tart a másodosztályú klubnál. A Vác saját honlapján kedden tette közzé: levélben tájékoztatták a labdarúgókat arról, hogy fegyelmi következményei lesznek rájuk, illetve a klubra nézve is annak, ha ismételten nem lépnek pályára.
Sajtóinformációk szerint a váci futballisták azért nem vállalták a szombati találkozót, mert a klub tartozik nekik, emellett pedig még a papírjaik sincsenek rendben. Az 1994-ben bajnokságot nyert csapat várhatóan a tavaszi szezonban sem lép pályára. Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József és az új befektető, az angol John Marshall között.
A Videoton szintén kedden jelentette be: mindenképpen lesz meccs a Sóstói Stadionban. Ha a Vác ellen, akkor az 18.00 órakor kezdődik. Amennyiben a rivális nem áll ki, akkor az NB II Nyugati-csoportjának listavezetőjével, a Puskás Akadémiával vív barátságos összecsapást várhatóan 18.45-ös kezdettel a fehérvári csapat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


