Tenisz
Djokovic Samprasszal játszott párost Los Angelesben
A világelső Novak Djokovic gyermekkori példaképével, Pete Samprasszal párost alkotva kikapott a Bryan-testvérektől, Bobtól és Mike-tól egy Los Angelesben rendezett hétfői bemutató tenisztornán.
2013.03.05 10:07MTI A viadalt a szívproblémái miatt hat hónapot kihagyott, s a pályára ezúttal visszatérő amerikai Mardy Fish és a már visszavonult Justin Gimelstob szervezte. A párosmeccs nemcsak a résztvevők miatt volt érdekes, egyéb izgalmakat is hozott, ugyanis a küzdelem közben összedőlt a háló, később pedig rövid időre kialudtak a fények.
A szombaton Dubajban diadalmaskodott, világranglista-vezető szerb játékos egyesben is ütőt ragadott, s egyszettes találkozón, rövidítésben 8:7-re megverte Fisht.
A keménypályás bemutató tornát 8500-an tekintették meg a helyszínen.
Djokovic elárulta: nagy élmény volt számára Samprasszal játszani, már csak azért is, mert akkor kezdett el érdeklődni a sportág iránt, amikor - a 90-es évek közepén - látta az amerikait wimbledoni bajnokságot nyerni. Az egykori klasszis játékos összesen hét alkalommal diadalmaskodott a tenisz szentélyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


