Légfegyveres Eb
Sidi Péter döntős puskában, a csapat hatodik
A háromszoros aranyérmes Sidi Péter bejutott a férfi puskások fináléjába az odensei légfegyveres Európa-bajnokság pénteki napján, a magyar csapat pedig a hatodik helyen végzett.
2013.03.01 13:35MTIA tavalyi Eb-n negyedik, legutóbb 2011-ben bajnok komáromi lövő 624,4 körrel zárta a 60 lövéses alapversenyt, melyben már az új szabályoknak megfelelően tizedeseket is számoltak.
Sidi a hetedik legjobb eredményt produkálta, s ugyan az első és világcsúcsot felállító (631,2 kör) olasz Niccolo Camprianitól közel hét körrel elmaradt, a nyolcas döntőben nem kezd hátránnyal, mivel az idén bevezetett új rendszer szerint a fináléban mindenki a nulláról indul, s kieséses rendszerben zajlik majd az aranycsata.
A szám másik két magyarja közül a fiatal, mindössze 20 éves Kapás István is jól lőtt, 621,3 körös eredménye a 20. helyhez volt elég a 66 fős mezőnyben. Veres Ádám 612,5 körrel az 55. lett.
A szám döntőjét 13.45-tól rendezik.
A csapatok között az olaszok nyertek, 1872,5 körös eredményük tekinthető az új alapvilágcsúcsnak. A magyarok 1858,2 körös eredménnyel lettek hatodikak a 17 csapatos mezőnyben.
Korábban, a nap másik olimpiai számában, a női pisztolyosoknál a 20. helyen zárt Babicz Sára volt a legjobb magyar, míg a Tobai-Sike Renátával (21.) és Csonka Zsófiával (32.) kiegészült csapat az ötödik lett. Az aranyérmet egyéniben az olimpiai ezüstérmes francia Celine Goberville szerezte meg, míg csapatban Szerbia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


