Labdarúgás
Steve McClaren távozik a Twente vezetőedzői posztjáról
Lemondott a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Twente vezetőedzői posztjáról Steve McClaren.
2013.02.26 12:50MTIAz 51 esztendős szakember a klub honlapján kedden közölte döntését, melyet azután hozott meg, hogy a csapata sorozatban hat találkozón nyeretlen maradt.
"Úgy gondoltuk, hogy az eredmények McClaren irányítása alatt is javulhatnak még - nyilatkozta Joop Munsterman, a Twente elnöke. - Steve azonban egyértelműen jelezte, a csapat érdekében le akar mondani a posztról, mi pedig megértettük és tiszteletben tartottuk az elhatározását."
A Twente - amely 2010-ben McClarennel nyerte első és eddig egyetlen bajnoki címét - jelenleg ötödik, hat ponttal lemaradva a listavezető PSV Eindhoventől. A bajnokságból tíz forduló van hátra, a Bajnokok Ligájában az első két helyezett, az Európa Ligában pedig a harmadik és negyedik indulhat automatikusan, továbbá az 5-8. helyezettek közül is kiharcolhatja egy csapat - rájátszásban - az EL-részvétel jogát.
A korábban az angol válogatottat is irányító McClaren tavaly januárban tért vissza a Twentéhez, miután rövid ideig a Wolfsburgnál és az angol másodosztályban szereplő Nottingham Forestnél dolgozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06