Szombaton este lesz a döntő
Bogotái tenisztorna - Babos párosban döntős
Babos Tímea és társa, az őt egyesben búcsúztató luxemburgi Mandy Minella döntőbe jutott a 235 ezer dollár összdíjazású bogotái női tenisztorna párosversenyében.
2013.02.23 09:30MTIA duó - Babos menedzsmentjének az MTI-hez eljuttatott szombati beszámolója szerint - az elődöntőben simán győzött a Jelena Jankovics és Alekszandra Krunics alkotta szerb páros ellen. A kétszettes találkozó 63 percig tartott.
Babos Tímea idei második, pályafutása negyedik döntőjére készülhet WTA-versenyen, amelyek közül egyet egyesben tavaly Monterreyben, egyet pedig párosban Birminghamben, a tajvani Hszie Szu-vej oldalán nyert meg.
"Örülök a döntőnek, különösképpen annak, hogy a korábbi világelső Jankovicsot búcsúztattuk ezzel a győzelemmel! Szeretek Mandyvel párosozni, jóban vagyunk. Ez is fontos a győzelemhez!" - nyilatkozta a magyar teniszező a találkozót követően.
A fináléban Babosék az 1. helyen kiemelt, a múlt évi bogotái viadalon diadalmaskodó Eva Birnerova, Alekszandra Panova cseh, orosz kettőssel csatáznak szombaton, magyar idő szerint 20.30 órától.
Eredmény:
Páros, elődöntő:
Babos Tímea, Mandy Minella (magyar, luxemburgi, 2.)-Jelena Jankovics, Alekszandra Krunics (szerb) 6:3, 6:2
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


