Gyilkos?
Pistorius-ügy: a nyomozást vezető rendőr is vádlott
A barátnője meggyilkolásával gyanúsított Oscar Pistorius ügyében nyomozó rendőr maga is vádlott, mégpedig egy gyilkossági kísérlet elkövetése miatt, ezért leváltják őt.
2013.02.21 18:39MTIHilton Botha ellen ugyanis még február elején vádat emeltek gyilkossági kísérlet címén egy 2011-ben történt lövöldözéssel összefüggésben. Emiatt a nyomozó nem folytathatja munkáját a paralimpiai bajnok ügyében, ez utóbbival kapcsolatban ugyanis ő vezette eddig a nyomozást.
A Pistorius-ügy kivizsgálását Vinesh Moonoo nyomozóra bízzuk - közölte Riah Phiyega, a dél-afrikai országos rendőrfőkapitány. Hozzátette: Moonoo a dél-afrikai rendőrség főnyomozója, irányításával tapasztalt szakértői csoport fog eljárni az egész országot megrendítő gyilkossági ügyben.
Hilton Botha szerdán tett tanúvallomást a pretoriai bíróság előtt az óvadék kérdésében tartott meghallgatáson, ahol elmondta: a rendőrök a helyszínelés során nem találtak arra utaló jeleket, amelyek ellentmondanának a Pistorius által előadott verziónak.
A gyanú szerint Pistorius, a dél-afrikaiak művégtagokkal versenyző atlétája, a tavalyi londoni olimpia egyik sztárja február 14-én hajnalban a házában pisztollyal lelőtte barátnőjét, Reeva Steenkamp modellt. Az ügyészség várhatóan szándékos emberölés címén emel majd vádat. Oscar Pistorius határozottan visszautasította az ellene felhozott vádakat, azzal védekezve: azt hitte, hogy egy betörőre nyitott tüzet.
Bulewa Makeke, a dél-afrikai ügyészség szóvivője elmondta: Hilton Botha ellen a sportoló ügyétől teljesen függetlenül, még február 4-én emeltek vádat ismét egy 2011-es lövöldözéses incidenssel kapcsolatban, tehát még a Pistorius-ügyben tett tanúvallomása előtt, sőt jóval azelőtt, hogy Steenkampet lelőtték. A szóban forgó incidens során Botha - két rendőrtársával együtt - tüzet nyitott egy utasokkal teli minibuszra.
A vádakat korábban ejtették, de aztán újabb bizonyítékok bukkantak fel, ezért a vádemelést megismételték - közölte az ügyészségi szóvivő. A bíróság várhatóan pénteken hoz döntést arról, hogy Pistorius óvadék ellenében szabadlábon védekezhet-e.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


