A bíróság előtt vallotta be
Hamilton euró tízezreket fizetett a spanyol doppingdoktornak
A 2004-es olimpiai aranyérmétől megfosztott Tyler Hamilton bíróság előtt vallotta be, hogy abban az évben 50 ezer eurót fizetett Eufemiano Fuentes spanyol orvosnak a doppingszolgálatokért.
2013.02.20 11:25MTIAz amerikai kerékpáros azt is elmondta, hogy 2002-ben és 2003-ban 25-30 ezer eurót fizetett a "doppingdoktornak", minek fejében vérdoppingban részesült, de kapott még eritropoetint (EPO), tesztoszteront, növekedési hormont és inzulint is. Ugyanakkor a 2004-es Tour de France alatt rendkívüli eset történt, mert az egyik vérátömlesztés után rosszul lett, és 35-40 perccel később fekete volt a vizelete. Abban az évben Hamilton megnyerte az athéni olimpia egyéni időfutamát, majd a Vuelta a Espanán fennakadt a vizsgálaton.
Kitért rá, hogy több társa - például Santiago Pérez - is pozitív doppingtesztet produkált abban az időszakban, és ők is Fuentes páciensei voltak, így előfordulhatott, hogy összekeveredtek a levett vért tartalmazó tasakok.
Szólt arról is, hogy a korábbi Tour-bajnok dán Bjärne Riis révén ismerte meg Fuentest, s először a Barcelona és Valencia közötti autópálya egyik pihenőjében találkozott vele, itt beszélték meg együttműködésük részleteit. Riis jelenleg a harmadik Tour-elsőségétől megfosztott spanyol Alberto Contador csapatánál, a Saxónál dolgozik.
Fuentes pere január végén kezdődött Madridban. A doppingdoktor és négy társa ül a vádlottak padján a spanyol kerékpársportot alapjaiban megrázó úgynevezett Puerto-ügy kapcsán. A botrány 2006 májusában pattant ki, amikor egy razzia során számos doppingkészítményt és mintegy kétszáz, vért tartalmazó tasakot foglalt le a rendőrség több madridi lakásban.
Hamilton előtt az olasz Ivan Basso és a német Jörg Jaksche kerékpárosok is vallottak Fuentes ellen, és elismerték, hogy igénybe vették a szolgáltatásait. Az orvos többek között Jan Ullrich, Oscar Sevilla, Alejandro Valverde bringásokkal, a világbajnok atléta Marta Domínguezzel, valamint labdarúgókkal és más sportolókkal is kapcsolatban állt. Ha bűnösnek találják őket a sportolók egészségének - illetve életének - veszélyeztetésében, szabadságvesztésre ítélhetik őket a népegészségügyi törvények megsértése miatt. Az eljárás nem doppingolásra ösztönzés, hanem doppingolásban való közreműködés bűncselekménye miatt folyik ellenük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


