Birkózás
Az Európai Játékokról is hiányozni fog a birkózás
A kontinentális szövetség nem volt hajlandó a kommunikációra, s emiatt a 2015-ben első alkalommal sorra kerülő Európai Játékok programjából is hiányozni fog a birkózás.
2013.02.19 18:50MTI A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete a múlt héten úgy döntött, hogy a 2020-as nyári játékokon már ne kapjon helyet ez a hagyományos sportág, amely a tavaly életre hívott Európai Játékokról is lemarad annak dacára, hogy 2015-ben az azeri főváros, Baku lesz az első házigazda, s az országban rendkívül népszerű a birkózás. Azerbajdzsán a tavalyi, londoni olimpián tíz érmet szerzett, ezek közül hetet a szőnyegen.
"Háromszor kértünk találkozót az Európai Birkózó Szövetség vezetőitől, de ők mindannyiszor elutasították azt. Az eredmény: kikerültek a programból." - mondta kedden Patrick Hickey NOB-tag, az Európai Olimpiai Bizottság ír elnöke, aki hangsúlyozta: az ötkarikás mozgalommal való kommunikáció nélkül a birkózás "gondban lesz".
Az olimpiai mozgalom újabb versenyén, az Európai Játékokon (European Games) egyelőre 13 sportág szerepel: kézilabda, röplabda, tollaslabda, rögbi, asztalitenisz, cselgáncs, tekvondó, kajak-kenu, triatlon, ökölvívás, sportlövészet, íjászat és vívás. Három sportág - úszás, atlétika, torna - a végrehajtó bizottság határozatára vár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:52 Hegseth védelmi miniszter jelszavai kikerültek az internetre
- 12:32 Árulás - örökbe fogadott lány és két barátja végzett a nevelőanyával
- 10:26 Trump szerint az FBI igazgatója titokban a meggyilkolását szorgalmazta
- 8:16 Ellopták Melania Trump szobrát szülővárosának közelében Szlovéniában
- 6:56 Magyar kutatók felfedezték, hogyan élhetik túl a rákos sejtek a kemoterápiát
- 18:17 Változékony idő várható a hétvégén
- 16:59 Szijjártó Péter: százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06