A magyar kosárlabda halhatatlanja
Elhunyt Zsíros Tibor Európa-bajnok kosárlabdázó
Nyolcvankét éves korában elhunyt Zsíros Tibor, az 1955-ben Európa-bajnok kosárlabda-válogatott tagja, aki játékosként három, szövetségi kapitányként pedig egy olimpián vett részt.
2013.02.13 19:54MTIZsíros Tibor 1946-tól 1960-ig a BKV Előrében, a Mávagban és a Ganz-Mávagban játszott, háromszoros magyar bajnok, négyszeres ezüstérmes, kilencszeres bronzérmes. A válogatottban 116-szor szerepelt, 1955-ben Európa-bajnoki címet, 1953-ban ezüstérmet szerzett. 1954-ban főiskolai világbajnok lett, és három olimpián lépett pályára.
Edzőként-kapitányként részt vett a nemzeti csapattal a tokiói olimpián, 1975-ben Magyar Kupát nyert a Ganz-Mávaggal, továbbá mesteredzői címet kapott.
Tevékenykedett játékvezetőként, sportvezetőként, ellenőrként, a Magyar Diáksport Szövetség kosárlabda szakágának tiszteletbeli elnökeként is. Zsíros Tibor három könyvet is írt, a "Kosárarany, amikor Magyarország Európa legjobbja" 2008-ban, "Az aranykor után" 2010-ben, a Gyímesi Jánossal közösen írt "Az első 100 évünk" pedig a napokban jelent meg.
Zsíros Tibor 2011-ben Fair play életműdíjat kapott, tavaly pedig a Budapest díszpolgára címmel tüntették ki.
A szövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint a kiváló játékos, edző, sportvezető - akit 2005-ben beválasztották a magyar kosárlabda halhatatlanjai közé - február 3-án, az All Star Junior Gálát megelőző díszebéden lett rosszul Székesfehérváron.
Zsíros Tibort a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége saját halottjának tekinti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


