Pénteken szállították kórházba
Elhunyt Rapcsányi László újságíró
Életének 88. évében meghalt Rapcsányi László újságíró.
2013.02.10 20:35MTIFelesége tájékoztatása szerint Rapcsányi Lászlót pénteken szállították kórházba, ahol vasárnap este hunyt el.
Rapcsányi László 1925. április 23-án született Jánoshalmán. 1945-ben érettségizett a bajai ciszterci gimnáziumban. 1950-ben végzett a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogtudományi Karán. 1950 és 1957 között Székesfehérváron és Budapesten ügyvéd, 1957 és 1968 között vállalkozó, valamint alkalmi újságíró volt. 1960 és 1968 között a Magyar Rádió külső, majd 1968-tól belső munkatársa, főmunkatársa lett.
1987-től a Sárga regények című sorozat szerkesztője volt. 1993 és 1995 között a Magyar Rádió vallási főszerkesztőségének vezetője volt. 1995 óta nyugdíjas. Rapcsányi László többek között 1982-ben Kazinczy-díjat, 2005-ben Aranytollat, 2008-ban Pulitzer-életmű-emlékdíjat kapott, 2003 óta pedig Baja díszpolgára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


