Nem volt esélyük a románoknak
Százszázalékos hollandok
A holland labdarúgó-válogatott 2-0-ra nyert Románia ellen a labdarúgó Európa-bajnokságon a 3. fordulóban a C csoportban, ez által százszázalékos teljesítménnyel, 9 ponttal végzett az élen és a negyeddöntőben Oroszország vagy Svédország ellen lép pályára.
2008.06.18 06:12MTIAz első félidőben a hollandok birtokolták többet a labdát és veszélyesebb támadásokat is vezettek, de a kapusoknak nem volt védenivalójuk. A második játékrészben a hollandok uralták a találkozót és nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.
A mérkőzés krónikája:
I. félidő:
37. perc: Huntelaar perdített Robben elé, aki 8 méterről centiméterekkel gurított a bal sarok mellé.
II. félidő:
54. perc: jobb szélről kapu elé lőtt labdát Engelaar átlépte és Huntelaar közelről a hálóba passzolt (1-0).
87. perc: van Persie mellel maga elé tette a keresztbe ívelt labdát, majd az ötös sarkáról a léc alá bombázott (2-0).
A szövetségi kapitányok mondták:
Marco van Basten, a holland válogatott szövetségi kapitánya: "Ma is jól játszottunk, igaz, ezúttal kicsit nehezebben lendültünk játékba. Összességében megérdemelten nyertünk. Sokszor elmondtam, hogy a keretünkben huszohárom azonos tudású futballista található, erről mindenki meggyőződhetett. Bizakodva várjuk a folytatást, senkitől sem kell tartanunk."
Victor Piturca, a román válogatott szövetségi kapitánya: "Szomorú vagyok, mert volt egy lehetőségünk, mellyel nem tudtunk élni. Nagyon nagy nyomás nehezedett a játékosaimra, ráadásul amikor megtudtuk, hogy az olaszok vezetnek, ez csak tovább nőtt. Ma este a hollandok jobbak és frissebbek voltak nálunk, megérdemelten nyertek. Az olaszok és a franciák ellen azért sikerült jó eredményt elérnünk, mert mindenki esélytelennek tartott minket, felszabadultan, nyugodtan játszhattunk. Rengeteg hasznos tapasztalatot szereztünk az Eb-n."

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06