Labdarúgás

A szezon végén visszavonul a Liverpool veterán védője

A szezon végén befejezi pályafutását Jamie Carragher, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool veterán védője.

2013.02.07 15:23MTI

"Profi futballistaként ez az utolsó idényem, óriási megtiszteltetés és büszkeség volt ilyen hosszú ideig szolgálni ezt a klubot" - nyilatkozta a 35 esztendős játékos, aki kilencéves kora óta szerepel a Vörösöknél.
   
Carragher 1997 januárjában, 18 évesen debütált a felnőtt csapatban, első gólját egy hónappal később, egy Aston Villa elleni bajnokin szerezte. Eddig összesen 723 alkalommal öltötte magára az együttes mezét, amivel a klub örökranglistájának második helyén áll Ian Callaghan (857) mögött. A Liverpoollal legnagyobb sikerét 2005-ben érte el, amikor elhódította a Bajnokok Ligáját, ráadásul minden idők egyik legelképesztőbb döntőjében úgy győzte le csapatával büntetőkkel az AC Milant, hogy az olasz gárda már 3-0-ra vezetett a félidőben.
   
Carragher a BL mellett két UEFA Kupát, Európai Szuperkupát, két FA Kupát és három Ligakupát nyert az együttessel. Az angol válogatottban 1999 áprilisában a magyarok elleni összecsapáson debütált, a nemzeti együttesben 38-szor szerepelt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.