Karl Erik Böhn fél évig lesz távol
Leukémiával kezelik Norvégiában a magyar női kézisek kapitányát
A következő fél évben hazájában, Norvégiában kezelik Karl Erik Böhnt, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát.
2013.02.06 16:46MTIA magyar szövetség (MKSZ) szerdai közleménye szerint a nemzeti válogatottal decemberben Európa-bajnoki bronzérmes norvég szakembernél egy év eleji vizsgálat során akut leukémiát diagnosztizáltak, amelynek azonnal megkezdték a gyógykezelését Oslóban.
A válogatottat 2011 augusztusa óta irányító Karl Erik Böhn, aki a jövő héten lesz 48 éves, a nyárig terjedő időszakig kezelései mellett a magyar csapat felkészítésének stratégiai-tervezési, elemző munkáját végzi.
A napi gyakorlati teendők, illetve a március 18-24., illetve a május 31.-június 9. között sorra kerülő válogatott hetek idején a közös felkészülések levezetése Siti Bea másodedző feladata lesz.
A tervek szerint a csapat a nyár elején Norvégiába utazik edzőtáborozni, ekkor - amennyiben gyógykezelése megengedi - Karl Erik Böhn személyesen is ott lesz a válogatottal.
"A Magyar Kézilabda Szövetség nevében teljes támogatásomról biztosítottam Karl Erik Böhnt" - hangsúlyozta Vetési Iván, az MKSZ elnöke. "Mellette állunk, és amiben csak tudjuk, segítjük gyógyulását. Biztos vagyok benne, hogy Karl Erik fél év múlva egészségesen és teljes erővel folytatja majd munkáját a magyar női válogatott mellett, és - amennyire kezelése engedi - a következő hónapokban is aktívan dolgozik majd a csapat sikeréért."
A női válogatott biztos résztvevője a december 7. és 22. közötti szerbiai világbajnokságnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


