Kézilabda
Kovacsics marad, Lekic és Radicevic távozik
Kovacsics Anikó meghosszabbítja lejáró szerződését a női kézilabda NB I-ben címvédő győri csapatnál, amelytől két légiós, Andrea Lekic és Jovanka Radicevic távozik a nyáron.
2013.01.26 13:41MTIA Bajnokok Ligája középdöntőjében is érdekelt Győri Audi ETO KC szombati közleménye szerint a 15 éves kora óta a klubnál szereplő Kovacsics kettő plusz egy évre szóló megállapodást kötött a vezetőkkel.
"A munka színvonala, amit itt végzünk, kiemelkedő, és ez számomra fontos szempont, hiszen a saját egyéni fejlődésemre, képzésemre is kiváló lehetőségeim vannak" - indokolta döntését a 21 éves irányító.
Lekic távozásával kapcsolatban azt mondta, hogy a győriek csapatszerkezetében nem tud a saját posztján játszani, míg Radicevic azt emelte ki, hogy élete egyik legnehezebb döntése volt a mostani, ám végül az eszére hallgatott, mert szeretné kihozni karrierjéből a maximumot.
A francia védőspecialista Raphaelle Tervel szerződése szintén lejár a nyáron, ő még azonban egyelőre nem döntött arról, hogy folytatja-e pályafutását. A játékos azt azonban hangsúlyozta, ha a további játék mellett dönt, akkor Győrben marad.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


