Izraelben
Fed Kupa - rajt a portugálok ellen
A portugálok ellen kezd szerdán a magyar női teniszválogatott a Fed Kupa euro-afrikai zónájának tornáján, melynek csoportmérkőzéseit szombatig bonyolítják le az izraeli Eilatban.
2013.02.05 16:15MTIBarátosi Levente Fed Kupa-kapitány az MTI-nek elmondta, hogy az angolok ellen kevesebb a magyarok esélye, Portugáliával szemben 50-50 százalékot adna, míg a bosnyákokat tavaly sikerült 2-1-re legyőzni, és ellenük most is győzelmet vár.
"Babos Timi múlt héten gyomorpanaszok miatt adta fel meccsét Thaiföldön, ezzel együtt fizikailag rendben van, nem sérült, úgyhogy fontos szerephez juthat a válogatottban" - mondta a legelőkelőbb helyen jegyzett magyar játékosról a szakvezető, aki szerint az esténként Izraelben tapasztalható öt fok különleges körülményeket teremthet a pályán.
Barátosi hozzátette: az egyeseket várhatóan Babos Tímea és Arn Gréta vívja, míg párosban Babos és Marosi Katalin szerepelhet. A hétfőn érkezett magyar csapatnak tagja még Jani Réka-Luca is.
"A cél a csoport második helyének megszerzése" - mondta a szakvezető.
Csütörtökön a bosnyákokkal, pénteken pedig a britekkel találkoznak a magyarok, a meccsek mindennap közép-európai idő szerint 9 órakor kezdődnek. A nemzetek világranglistáján Nagy-Britannia a 18. Portugália a 32., Magyarország a 34., míg Bosznia-Hercegovina a 44. helyen áll.
A Fed Kupa euro-afrikai zóna I. csoportjának 16 válogatottját négy négyes csoportba sorolták, a csoportgyőztesek kieséses rendszerben mérkőznek a feljutásért. A két továbblépő gárda a Világcsoport rájátszásában folytathatja a küzdelmet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


