NBA
Menetel az Oklahoma
A listavezető Oklahoma City Thunder legyőzte a rivális Los Angeles Clipperst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keddi játéknapján.
2013.01.23 08:53MTIA találkozó főhőse a vendégek ásza, a 32 pontig jutó Kevin Durant volt, aki a második félidőben 24 pontot ért el. A nap rangadóján a Clippers legjobbja, Chris Paul nem léphetett pályára, Blake Griffin 31 pontja és 11 lepattanója pedig kevés volt a Thunder ellen, amelyben Durant mellett Russel Westbrook (26 pont) és Serge Ibaka (17 pont) is nagyon jól játszott.
A legutóbb 2008-ban bajnok Boston Celtics (20 győzelem/21 vereség) hullámzóan teljesít eddig a mostani idényben, ám így is meglepetésnek számít, hogy öt ponttal kikapott a liga egyik legrosszabb csapatától, a Cleveland Cavalierstől, melynek ez a mostani csupán a 11. győzelme volt a szezonban. A Cavs sikerét egyértelműen a 2011-es játékosbörze első választottjának, Kyrie Irvingnek köszönheti, aki csapata 95 pontjából 40-et szerzett, ráadásul ebből 11-et az utolsó két és fél percben.
A bostoniak sorozatban negyedik vereségüket szenvedték el. A Keleti főcsoport hetedik helyén álló Milwaukee Bucks tartja kiváló formáját, biztosan győzte le a vendég Philadelphia 76erst. A legutóbbi nyolc meccséből hatot megnyerő Bucksban a török Ersan Ilyasova 27 pontot és 16 lepattanót gyűjtött, míg Brandon Jennings 25 pontig jutott.
Eredmények:
Los Angeles Clippers-Oklahoma City Thunder 97-109
Detroit Pistons-Orlando Magic 105-90
Milwaukee Bucks-Philadelphia 76ers 110-102
Cleveland Cavaliers-Boston Celtics 95-90
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06