Díjátadó
Huszti Szabolcsnak ítélték az Év magyar gólja címet
Huszti Szabolcsnak a Werder Bremen elleni német bajnoki mérkőzésen félfordulattal elért találata érdemelte ki 2012-ben az év magyar gólja címet.
2013.01.19 19:37MTIA Hannover játékosának Göröcs János, a szakmai zsűri korelnöke adta át a díjat szombaton a FourFourTwo magazin gáláján.
"Nagyon büszke vagyok erre a díjra. Azért is szép emlék a számomra, mert egy északi derbin, ötvenezer néző előtt lőttem, és ezzel sikerült megnyernünk a mérkőzést" - fogalmazott Huszti a díjkiosztó után. A magyar légióst egyébként túlzott gólörömért kiállították azon a mérkőzésen, de azt mondta, nem bánja, hogy így történt, mert rendkívüli, felemelő érzés volt, talán ekkor lőtte élete gólját.
A második helyen a tavalyi győztes Gera Zoltán (West Bromwich Albion) Liverpool elleni Premier League-találkozón elért bombagólja végzett. A harmadik helyezett Németh Norbert félfordulatos gólja lett, amelyet az Egri FC játékosa a Debrecennek lőtt.
A három dobogós közül egyedül Gera nem lehetett jelen, őt menedzsere, Filipovics Vladan képviselte. Az ügynök bejelentette, hogy a közelmúltban súlyos sérülést szenvedett Gerát a tervek szerint január 28-án Belgiumban fogják megműteni.
"Zoli azt ígéri, hogy vissza fog térni, és két-három évet még szeretne játszani" - tolmácsolta a játékos üzenetét Filipovics. Egyébként tavaly és most is Gera volt az egyetlen, aki két góljával is bekerült a legjobb tízbe. A Sunderland ellen elért találata a nyolcadik lett.
Az Év magyar gólja díjat a FIFA Puskás-díj mintájára a FourFourTwo magazin hozta létre, az elismerést idén másodszor osztották ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


