Budapest Sportaréna
Ingyen szurkolhatnak a gyerekek a budapesti cselgáncs Eb-n
Ingyenes belépővel és tömegközlekedéssel kívánja az érdeklődő gyermekeket is bevonni a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) az áprilisi cselgáncs Európa-bajnokság megtekintésébe, amelyre a Papp László Budapest Sportarénában kerül sor.
2013.01.15 19:05MTIA judoinfo.hu szaklap keddi tájékoztatása szerint az MJSZ az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Ozsvár Andrást bízta meg a közönségszervezés irányításával. Az 55 éves szakember vezeti az ország legnépesebb judós egyesületét, az Óbudai Judo Clubot, fővárosi iskolákban szervezi és vezeti az edzéseket, és gyerekek százait szállítja az óbudai klub és a tanintézmények között.
"A tervek szerint az általános és középiskolás gyerekeknek ingyen belépési lehetőséget biztosít az Eb szervezőbizottsága úgy, hogy a számukra biztosított belépővel az esemény napján díjmentesen használhatják a MÁV, a Volán és a BKV tömegközlekedési eszközeit is" - nyilatkozta a mesteredző, hozzátéve: a csütörtöki, illetve a pénteki versenynapra kollektív iskolai kikérőt állítanának ki a rendezők az előre megadott iskolák és gyermekek nevére.
A gyerekeknek várhatóan nemcsak a lelátóról követhetik az eseményeket, hanem a számukra felállított tatamikon híres mesterek és sportolók tartanak nekik edzéseket. Mindennap lesz sorsolás, melyen a gyerekek felszereléseket és a cselgáncshoz vagy az Eb-hez kötődő emléktárgyakat nyerhetnek.
Az Ozsvár András által vezetett Magyar Judo Múzeum is jelen lesz az április 25-től 28-ig tartó Eb-n: a főbejáratnál a magyar dzsúdó történetét és legszebb eredményeit is bemutatják a látogatóknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06