Pick Szeged
Világbajnok tréner váltja Skaliczkit
A spanyol válogatottal világbajnok Juan Carlos Pastor veszi át a nyártól a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzői posztját.
2013.01.14 10:55MTIA klub hétfőn jelentette be honlapján, hogy megállapodott a 44 éves szakemberrel, aki a június végén távozó Skaliczki Lászlót váltja majd. A spanyol nemzeti csapattal a 2005-ös vb-n győztes szakember kettő plusz két évre szóló megállapodást kötött a Szegeddel.
"Azt ígértük, hogy méltó utódot találunk Skaliczki László után, úgy gondolom, hogy ez sikerült" - mondta Mezei Richárd a Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatója, miután vasárnap késő este megállapodott Pastorral Madridban. A jelenleg még a Valladolidot irányító új edző a spanyol bajnokság végén látogat majd először Szegedre.
"Úgy gondoltam, hogy itt az ideje elhagynom Spanyolországot. Remek ajánlatot kaptam a Pick Szegedtől, s az is fontos volt számomra, hogy az igazgatóság engem akart edzőnek, ragaszkodtak hozzám" - kommentálta döntését Pastor, aki a spanyol nemzeti együttessel Európa-bajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmet is nyert, míg a Valladoliddal a KEK-ben győzött.
A szegediek vasárnap hozták nyilvánosságra, hogy a csapatot két és fél éve irányító Skaliczki Lászlóval közösen döntöttek arról, az együttműködésüket június 30-a után nem folytatják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


