"Debrecenivé kell válnia"
Január végéig eldől, hogy Debrecenben folytatja-e Jakabos Zsuzsanna
Január végéig adott gondolkodási időt egymásnak a Debreceni Sportcentrum és Jakabos Zsuzsanna az úszó cívisvárosba igazolása kapcsán.
2013.01.13 15:14MTIOrendi Mihály, a sportcentrum vezetője azonban leszögezte, hogy "Jakabosnak ehhez debrecenivé kell válnia, fel kell vállalnia, hogy ő Debrecenért versenyez". Kósa Lajos polgármester ehhez hozzátette: ha a versenyző hajlandó életvitelszerűen Debrecenben élni és beilleszkedni az önkormányzati tulajdonban álló klub hierarchiájába, akkor lehet szó a szerződtetéséről.
A 23 éves, Európa-bajnok úszónak jelenleg nincs egyesülete. Az I. maratonúszó medencés ob vasárnapi versenyei kapcsán tartott sajtóeseményen Orendi Mihály bejelentette, hogy TAO-pénzből várhatóan 2014 nyarára-őszére elkészül a debreceni sportuszoda mellett egy 50 méteres, nyitott versenymedence.
Véleménye szerint a várost a körülmények alkalmassá teszik arra, hogy otthont adjon a magyar úszók felkészülésének a világversenyek előtt. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke elmondta, hogy a vasárnapi kihelyezett elnökségi ülésen a legfőbb téma a fővárosi létesítményhelyzet volt.
Elsősorban a Gyurta Dánielt foglalkoztató Újpest és a Hosszú Katinkát versenyeztető Vasas kapcsán fogalmazódott meg az az elvárás, hogy a klubok "ne egyszemélyes menedzserirodaként" működjenek, hanem teremtsék meg a minőségi utánpótlásképzés feltételeit.
Az elnök szerint az egyesületeknek a nagy nevű versenyzők felkészítése mellett az is feladatuk, hogy őket példaként, "húzóemberként" a fiatalok elé állítva minőségi utánpótlásbázisokká váljanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06