Hevesen kritizálják
Élesedik az ellentét Mourinho és a Real Madrid szurkolói között
A Real Sociedad felett aratott vasárnapi 4-3-as siker ellenére továbbra is hevesen kritizálják a szurkolók José Mourinhót, a spanyol labdarúgó-bajnokságban címvédő Real Madrid portugál vezetőedzőjét.
2013.01.07 17:29MTIA szakembert a vasárnap esti találkozó előtt a drukkerek kifütyülték, ennek pedig vélhetően az volt az oka, hogy a tréner sorozatban másodszor ültette le a kispadra a csapat kapusát, a fővárosi gárda egyik jelképének számító Iker Casillast. A hálóőrnek aztán már az 5. percben be kellett állnia, a Mourinho által előnyben részesített Antonio Adant ugyanis a játékvezető kiállította.
Az El País című napilap hétfőn azt írta, "Mourinho káoszt teremtett a Real háza táján", s az újság szerint a korábbi vezetőedzők közül senki sem volt "bizarrabb" a portugálnál. A 85 ezer néző befogadására alkalmas Bernabeu Stadionban egyébként vasárnap este 30 ezer szék maradt üresen, Mourinho pedig a meccs után a maga ironikus módján nyilatkozott arról, hogy a szurkolók kifütyülték: "Nincs ezzel semmi baj, teljesen rendben van a dolog. Én így szeretek élni, nem kedvelem a kényelmes szituációkat."
A Real a győzelem ellenére továbbra is 16 pontos hátrányban van a listavezető, ősi rivális FC Barcelonával szemben, és öttel gyűjtött kevesebbet, mint a második Atlético Madrid. A Ser rádióállomás hétfőn körkérdést intézett hallgatóihoz Mourinho távozásával kapcsolatban, s a szavazásban részt vett 3000 hallgató 95 százaléka azon a véleményen volt, hogy a portugál szakember nem tölti ki 2016-ig szóló szerződését, sőt, kiprovokálja menesztését, a nyáron távozik Madridból, s visszatér Angliába.
Utódjaként a Borussia Dortmundot irányító Jürgen Kloppot, a Paris Saint-Germaint vezető Carlo Ancelottit, valamint az Arsenal francia trénerét, Arsene Wengert emlegetik Spanyolországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


