Átvette a szövetség ajándékát
A 90 éves Vándor Kálmánt köszöntötte az MLSZ
A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában köszöntötték hétfőn a 90. születésnapját ünneplő Vándor Kálmán sportújságírót.
2012.11.05 14:37MTIAz ünnepséget Vági Márton, az MLSZ főtitkára nyitotta meg köszöntőjével, majd Berzi Sándor alelnök idézte fel a neves újságíró elismeréssel övezett pályafutását. Az ünnepelt ezt követően átvette a szövetség ajándékát, egy értékes kristályvázát, és - amint a szövetség honlapján olvasható - csatlakozott kollégájához, Hegyi Ivánhoz, aki egy gitárral érkezett, és eljátszott néhány olasz slágert a hozzá tartozó Vándor Kálmán-szöveget énekelve.
Vándor Kálmán hetven éve, 1942-ben lett a Nemzeti Sport tudósítója, majd dolgozott a Népsportnál, a Friss Újságnál, a Magyar Rádió olasz szerkesztőségében, a Képes Sportlapnál, a Képes Sportnál, aztán 1956 szeptemberétől a Népszavánál, s onnan ment nyugdíjba.
Tudósított több száz válogatott mérkőzést, járt olimpiákon, labdarúgó-világbajnokságokon, volt az MLSZ sajtófőnöke is. Elmondása szerint mégis talán arra a legbüszkébb, hogy egyszer - 57 évesen - néhány percre beállhatott a magyar válogatottba, egy benidormi edzőmérkőzésen.
A sportújságírás mellett olasz slágerek szövegeinek magyarításával szerzett magának országos hírnevet és népszerűséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


