Primera División
Falcao tapad Messiékre
A 11 találatával éllovas argentin Lionel Messivel és a 9 gólos portugál Cristiano Ronaldóval tartja a lépést Radamel Falcao, az Atlético Madrid kolumbiai csatára, akinek köszönhetően sorozatban hetedik mérkőzését is meg tudta nyerni a fővárosi alakulat a spanyol élvonalbeli futballbajnokságban, a Primera Divisiónban.
2012.10.22 09:50MTIA vasárnap késő esti, idegenbeli összecsapáson Falcao a 90. percben szerezte a Real Sociedaddal vívott meccs egyetlen gólját, ezzel az Atlético nyolc forduló után ugyanúgy 22 pontos, mint Messi együttese, az éllovas FC Barcelona, ő maga 9 találatával pedig a Real Madrid ünnepelt sztárjával, Ronaldóval holtversenyben második a gólkirályjelöltek versenyében.
Falcaóhoz hasonlatosan Ronaldo is egyszer volt eredményes ebben a fordulóban, ő tizenegyesből vette be a házigazda Celta Vigo kapuját a Real által 2-0-ra megnyert mérkőzésen, míg - ugyancsak szombaton és szintén vendégként - Messi a Deportivo La Coruna ellen remekelt, mesterhármast produkálva a katalán elitcsapat 5-4-es sikerét hozó találkozón. Ez volt a 15. alkalom, amikor a világ legjobbjának már többször is megválasztott Messi három (vagy annál is több) gólt szerzett spanyol bajnokin.
Az argentin 11 gólja közül csupán egyet lőtt büntetőből, míg Falcao három, Ronaldo pedig négy ízben gyarapította gyűjteményét 11-esből elért találattal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


