Profi doppingprogram
Hétfőn dönthet a nemzetközi szövetség Armstrong ügyében
Várhatóan hétfőn dönt a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong doppingügyében a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI).
2012.10.19 18:07MTIAz UCI pénteki közleményében jelezte, hogy az elnök Pat McQuaid tart sajtótájékoztatót, amelyen ismerteti a szervezet álláspontját az ügyben. A világ legrangosabbnak tartott körversenyét 1999 és 2005 között - rekordot jelentő módon - sorozatban hétszer megnyerő amerikai kerekest augusztusban az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) örökre eltiltotta, és megfosztotta az 1998 augusztusa óta elért összes eredményétől.
Az ügynökség a nyomozás lezárultával a múlt héten küldte meg az UCI-nak több száz oldalas jelentését, amely a csapattársak terhelő vallomásai mellett pénzügyi kimutatásokat, számlákat, elektronikus leveleket, kutatási adatokat és teszteredményeket tartalmaz a laboratóriumokat éveken keresztül sikeresen kijátszó US Postal-eljárásokról. Erre azért volt szükség, mert az UCI konkrét bizonyítékokat várt a USADA-tól, hogy ezek alapján saját hatáskörben döntsön Armstrong eltiltásáról és címeinek elvételéről.
A USADA szerint Armstrong és volt klubja, a US Postal a sporttörténelem legkifinomultabb, legprofesszionálisabb és mostanáig a legsikeresebb doppingprogramját fejlesztette ki és működtette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


