A legkeresettebb futballista
Szétcincálják Cristiano Ronaldot - Manchester vagy Madrid?
Cristiano Ronaldo fantasztikus idényt zárt. Nem véletlen, hogy a világ legeredményesebb klubja is meg akarja szerezni.
2008.05.23 07:30ma.huA portugál játékos angol bajnoki címig és Bajnokok Ligája győzelemig jutott a Manchester United együttesével, miközben mindkét sorozat gólkirályi címét is a magáénak tudhatja.
A koronát az évre az Európa-bajnokságon teheti fel a 23 éves szélső - a luzitánok az Eb egyik esélyesei - többek között "CéRonaldonak" hála.
Hogy hol folytatja a játékos pályafutását a következő idénytől, az még kérdéses. Miközben Manchesterben mindenki arról beszél, marad a "Vörös ördögöknél" az ördögi szélső, Madridban ennek ellenkezőjéről szólnak a hírek.
A szinte mindig jól értesült Marca című sportnapilap kész tényként közli: Ronaldo már mindenben megállapodott a Real Madrid vezetésével, amely hajlandó bármilyen összeget megadni a portugálért. Sőt, akár Robinhot is adná a pénzzel együtt, ami azért jól jelzi, mennyire fontos Ronaldo a Madridnak.
Nem véletlenül: a spanyol gárda jövőre a 10. BEK-BL győzelmét akarja megszerezni, amelyhez a vezetőség szerint feltétlenül szükséges a portugál jelenléte is. Cristiano Ronaldo nem adott határozott választ arra nézve, merre viszi pályafutása.
Ugyanakkor elmondta, a jövő héten kiderül, a "Vörös ördögök" vörös mezében, vagy a királyi gárda fehér trikójában folytatja-e jövőre zseniális karrierjét.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:55 14 milliót fizettek egy állítólag AI-val készült dokumentumért Győrben
- 13:43 Férfi egyházi vezetők is beleszólnak a szívhangrendeletbe
- 11:14 Gyurkó Szilvia: a gyermekvédelmi rendszer már csak nevében látja el a feladatát
- 10:06 Gyurkó Szilviát sokan a gyermekvédelem reményeként ünneplik, de egy gyászoló anya hónapok óta várta a segítségét
- 10:02 Riasztó adatokat hozott nyilvánosságra a kormány a gyermekvédelmi rendszer állapotáról
- 8:59 Sokkoló látvány a Mátrában - Kiszáradt a legmagasabb hegyi tavunk is!
- 6:53 Munkagépek jelentek meg a Natura 2000 területen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


