Evezősverseny
Széll Domonkossal indul Simon Béla az olimpián
Széll Domonkossal indul Simon Béla a kormányos nélküli kettesek evezősversenyében a londoni olimpián.
2012.07.05 10:34MTISimon mellé azért kellett új párt választani, mert június elején kiderült, hogy eredeti társa, Juhász Adrián - akivel a kvótát megszerezte - fennakadt egy doppingvizsgálaton. A magyar szövetség az MTI információját sem akkor, sem azóta nem erősítette meg, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ugyanakkor a honlapján szerdán este, a 23 nappal London előtt című anyagában közölte a doppingeset miatt végrehajtott cserét.
"A bledi világbajnokságon a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettős szerezte meg az olimpiai részvételt. A duó összetétele az olimpiára változott, mivel Juhász Adrián doppingtesztje pozitív lett. Simon párja Széll Domonkos lett" - áll a MOB anyagában. Magyar részről két evezős egység indulhat a július 27-én kezdődő olimpián: a Simon, Széll kettős mellett, a Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár lesz tagja az ötkarikás mezőnynek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


