EURO-2012.
EB-Bizonytalan Rosicky játéka a lengyelek ellen
Súlyosabb az Achilles-ín-sérülése, mint eredetileg tűnt, ezért Tomás Rosickynek, a csehek csapatkapitányának a játéka erősen kérdéses a lengyelek elleni, szombati Európa-bajnoki csoportmérkőzésen.
2012.06.14 19:45MTIPetr Kolár, a cseh labdarúgó-válogatott főorvosa szerdán még azt mondta: nagyjából 75 százalékos az esély arra, hogy Rosicky szombaton pályára léphet. Miután azonban az Arsenal középpályása a szerdai után a csütörtöki edzést is kihagyta, az orvosok már óvatosabbak. "Tomás Rosicky gyógyítása a terv szerint halad. Döntést azonban csak pénteken, a mérkőzés előtti utolsó hivatalos edzés után hozhatunk" - mondta csütörtökön újságíróknak Martin Janousek szakorvos. Rosickyt a keddi, görögök elleni találkozó félidejében le kellett cserélni.
A középpályásnak már az Eb előtt is voltak problémái az Achilles-inával. "A lábam egyszerű járáskor is fáj, rendesen rá sem tudok állni. Nem akarom azonban feladni a reményt, hiszen nagyon vártam erre az Eb-re. Ha egy kicsit is lehetséges lesz, játszani szeretnék" - mondta újságíróknak Rosicky csütörtök délután. Janousek megerősítette, hogy a vállfájdalmakra panaszkodó Petr Cech kapus szombatra rendben lesz, és biztosan pályára lép.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


