Megőrizte veretlenségét a Juventus
Serie A: Del Piero góllal búcsúzott
Góllal búcsúzott el a bajnok Juventustól Alessandro Del Piero, aki vasárnap utolsó bajnoki mérkőzésén lépett pályára a torinói csapatban.
2012.05.13 19:39MTIA csapat 2-1-re nyert az Atalanta ellen az olasz labdarúgó-bajnokság utolsó, 38. fordulójában.
A csapatot 1993 óta szolgáló, a 2006-os kizárás után a másodosztályba is követő legendás futballista a 28. percben talált a kapuba. Várhatóan a jövő heti Olasz Kupa-döntőben is jut majd neki szerep, ám a Napoli elleni finálét Rómában játsszák majd, így Torinótól most köszönt el.
A 37 esztendős futballista a csapattal több bajnoki címet, illetve Bajnokok Ligáját (1996) is nyert, 700-nál is több hivatalos mérkőzésen lépett pályára. A világbajnok csatár és együttese számára egyetlen tétje volt a bajnoki zárásnak, mégpedig veretlenség megőrzése, s ez sikerült. A Juventus a második csapat az AC Milan (1991-92) után, amely veretlenül lett bajnok.
Az AC Milan szoros mérkőzésen 2-1-re verte az élvonaltól búcsúzó Novarát, a győztes gólt Filippo Inzaghi szerezte. A világbajnok már korábban bejelentette, hogy ez lesz az utolsó meccse a Milanban. Gennaro Gattuso és Alessandro Nesta szintén távozik a piros-feketéktől.
Serie A, 38. (utolsó) forduló:
AC Milan-Novara 2-1 (0-1)
gól: Flamini (56.), Inzaghi (82.), illetve Garcia (20.)
Fiorentina-Cagliari 0-0
Juventus-Atalanta 3-1 (2-0)
gól: Marrone (10.), Del Piero (28.), Barzagli (90., 11-esből), illetve Lichtsteiner (83., öngól)
később:
Cesena-AS Roma 18 ó
Parma-Bologna 18 ó
Catania-Udinese 20:45 ó
Chievo-Lecce 20:45 ó
Genoa-Palermo 20:45 ó
Lazio-Internazionale 20:45 ó
Napoli-Siena 20:45 ó
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


