Megállapodás a jövő generációiért
Együttműködik a Grosics-iskola és a TF
A sporttudomány területét érintő együttműködést kötött az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola és a Testnevelési Egyetem.
2012.05.04 12:27MTIAz aláírásra pénteken, a Magyar Sport Napja alkalmából került sor. Ezen a napon az általános iskola sportnapot tartott, és ennek keretében adták át a felújított, 20 millió forintból hőszigeteléssel korszerűsített tornatermet is.
Az iskola névadója, a labdarúgó Aranycsapat legendás kapusa, Grosics Gyula mellett az eseményen megjelent többek között Tóth Miklós, a Testnevelési Egyetem dékánja, Hoffmann Tamás, a XI. kerület polgármestere, valamint Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő.
A köszöntőbeszédek után Simicskó István a termet betöltő diákokhoz fordult:
"Azért segítettük a létesítmény megújítását, mert a jövőről van szó. Rólatok, gyerekekről. Azt szeretnénk, hogy méltó helyen tanuljatok, sportoljatok."
A tornaterem ünnepélyes átadása után a Grosics-iskola a Testnevelési Egyetemmel a sporttudományt, a BEAC-cal pedig a kosárlabdázást érintő szerződést kötött.
Az ünnepség végén kosárlabda-mérkőzést vívott a parlamenti és a XI. kerületi All Star-csapat, utóbbiban szerepeltek a helyi diákok is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


