Haláláig dolgozott
Elhunyt Zádor Ervin olimpiai bajnok vízilabdázó
Elhunyt Zádor Ervin, aki az 1956-os melbourne-i olimpián a magyar férfi vízilabda-válogatott tagjaként aranyérmet szerzett.
2012.05.01 10:01MTIAz 1934. június 7-én született sportember Kaliforniában élt és haláláig edzéseket vezetett a Ripon Aquatics sportegyesületben, melynek honlapja hétfőn arról számolt be, hogy Zádor egy foglalkozás után rosszul lett, s az életét már nem tudták megmenteni.
Zádor Ervin a Szondi utcában nőtt fel, a Ganz Hajógyár szakosztályában tanult meg úszni, és pólós pályafutását is ott kezdte. A kiválóan úszó, nagyszerű fizikai adottságokkal rendelkező, remekül lövő játékos az 1954-ben, Budapesten rendezett főiskolai világbajnokságon, húszéves korában került a válogatottba. Melbourne-ben már az olimpiai aranyérmet nyert csapat egyik erősségének bizonyult. Rajki Béla kapitány és a társak egybehangzó véleménye szerint világklasszis középcsatárrá nőhette volna ki magát, életútja azonban másként alakult.
Melbourne-ben szenvedő hőse volt a szovjetek elleni elődöntőnek. A magyarok 4-0-s vezetésénél Prokopov ugyanis felsértette a szemhéját és vére pirosra festette az uszoda vizét. A vérző fejű pólós fotója a világlapok címlapjára került, a fiatal, akkor 22 éves sportember pedig nem tért haza, az Egyesült Államokban telepedett le.
Az NBC televíziós társaság vendégeként 1999 nyarán, 43 év után látogatott először haza. Akkor mondta: amerikai lett magyar szívvel. Három felnőtt lánya közül Christin a dél-kaliforniai egyetem vízilabdacsapatával főiskolai bajnokságot nyert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


