Az ítélet nem jogerős
"Pénzestáska-per" - Felmentették a Steaua elnökét
Felmentette első fokon a román legfelsőbb bíróság George Becalit, a Steaua Bucuresti labdarúgócsapatának vesztegetéssel és okirat-hamisítással vádolt tulajdonosát, az úgynevezett "pénzestáska-perben". Az ítélet nem jogerős.
2012.04.17 17:59MTIA háromtagú bírói tanács egyik tagja különvéleményt fogalmazott meg és hároméves felfüggesztett börtönbüntetés kiszabása mellett tette le a voksát.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) szerint Becali 2008 májusában 1,7 millió euróval próbálta megvesztegetni a kolozsvári Universitatea játékosait, hogy az utolsó bajnoki meccsen üssék el a városi rivális CFR-t a bajnoki címtől. Ha ugyanis előbbi együttes legalább döntetlent harcol ki, akkor a második helyezett Steaua nyerte volna a bajnokságot és ezzel együtt a részvételi jogot a Bajnokok Ligájára. A román sajtó szerint csapatának BL-szereplése - pontszerzés nélkül is - 10 millió eurós bevételhez juttatta volna Becalit. A legfelsőbb bíróság a keddi felmentő határozatában egyútttal elrendelte a lefoglalt 1,7 millió euró visszaszolgáltatását.
Az ügyet "pénzestáska-perként" emlegeti a román sajtó, mivel a DNA a tétmérkőzés napján egy táska készpénzt foglalt le Becali két testőrénél, akiket egy kolozsvári szálloda teraszán vettek őrizetbe az Universitatea játékosának és a Steaua alelnökének társaságában. A táskában 1,7 millió euró volt.
Becali a per alatt nem tagadta, hogy a pénzt az Universitatea játékosainak szánta, de szerinte ez nem megvesztegetés, hanem prémium lett volna. A futballmecénás azt mondta: az lett volna a bundázás, ha a meccs elvesztéséért fizetett volna.
Amennyiben a DNA fellebbez, a jogerős ítéletet a román legfelsőbb bíróság egy öttagú bírói tanácsa fogja kimondani az ügyben.
George Becali a román lapok szerint juhpásztorként kezdte karrierjét, majd ingatlanügyletek révén milliárdos vagyonra tett szert. 2003-ban vette meg a Steauát, és vált a román sporthíradók és kereskedelmi televíziók mindennapos szereplőjévé. 2009 óta európai parlamenti képviselő, Corneliu Vadim Tudor pártelnök társaságában a Nagy Románia Párt listáján jutott be az európai törvényhozásba, ám ritkán szakít időt arra, hogy részt vegyen az üléseken: Becali a legtöbbet hiányzó EP-képviselők egyike.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


