Legalább három jelölt
Új fej a fociszövetségnél: Redknapp a favorit
Legalább három jelöltje van az Angol Labdarúgó Szövetségnek (FA) a válogatott szakvezetői posztjára.
2012.03.06 11:21MTIEgy az FA-hez közeli forrás szerint a kiszemelt szakemberek nem mindegyike angol, nevek azonban még nem hangzottak el. A brit sajtó úgy tudja, az elsőszámú favorit Harry Redknapp, a Tottenham Hotspur vezetőedzője.
"A következő lépés, hogy a listán szereplők számát a lehető legkisebbre csökkentsük, s csak olyanok legyenek rajta, akik elvállalnák ezt a feladatot" - mondta a jelöltlistáról David Bernstein, az FA elnöke, aki hozzátette, a lehetséges kapitányok többsége szerződésben áll valamelyik klubbal, ezért a legvalószínűbb, hogy csak az idény végén jelölik ki Fabio Capello utódját.
Ezzel együtt az FA első számú vezetője elképzelhetőnek tartja azt is, hogy megfelelő körülmények fennállása esetén hamarabb sor kerül a bejelentésre.
Az FA azért szeretné megvárni a Premier League jelenlegi idényének végét, hogy ne okozzon zavart egyik klubban sem a kinevezéssel.
A szigetországi bajnokság május 13-án zárul, azaz kevesebb mint egy hónappal a június 8-án kezdődő, lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság előtt, melyen szerepel a háromoroszlános válogatott.
Fabio Capello február 8-án mondott le a szövetségi kapitányi posztról, miután a csapatkapitányi pozíciót illetően összeütközésbe került a szövetséggel.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


