Adebayor nélkül
Emmanuel Adebayor nem léphet pályára a City ellen
A togói csatár a nyáron érkezett a Manchester Citytől a Tottenham Hotspur együtteséhez, a kölcsönszerződésében foglaltak miatt pedig nem léphet pályára a két csapat vasárnapi mérkőzésén.
2012.01.21 19:27ma.huAdebayor helyét a kezdőben így nagy valószínűséggel majd az a Jermaine Defoe foglalhatja el, aki elmondta, esze ágában sincs elhagynia jelenlegi klubját. Noha az angol válogatott csatár szeretne többet játszani, hogy a 2012-es Európa-bajnokságon ott lehessen Fabio Capello kezdő tizenegyében, a legfrissebb Premier League hírek már arról szólnak, hogy a 29 éves támadó januárban biztos nem vált csapatot.
„Csak azért, mert most nem játszom annyit, amennyit szeretnék, nem fogom elhagyni a klubot” – mondta Defoe. „Ez már a hatodik évem a csapatnál, a szurkolók tudják, hogy soha nem hagynám cserben a csapatot. Attól, hogy többet szeretnék játszani nem azt jelenti, hogy el akarom hagyni a White Hart Lane-t.”
Defoe párja elöl Rafael van der Vaart lesz, viszont Ledley King biztosan nem léphet pályára a City otthonában nem megfelelő fizikai állapota miatt. William Gallas, Sandro és Tom Huddlestone továbbra is sérült.
A City jelenleg vezeti a Premier League tabelláját 51 ponttal, míg a Tottenham a harmadik 46 egységgel. A két csapat őszi mérkőzésén a City 5-1-re nyerni tudott Londonban, viszont Harry Redknapp együttese azóta rengeteget fejlődött. A manchesteriek hazai pályán eddig mind a tíz meccsüket megnyerték a bajnokságban, ráadásul csak négy gólt kaptak. Ha érdekli az angol foci fogadás, kövesse nyomom a mérkőzést, hiszen minden bizonnyal egy nagyon izgalmas találkozónak lehetnek szemtanúi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


