30 bátor jelentkező
A 2 fokos Balatonnal cicáztak Szigligetnél
Szokatlan módját választották az új év köszöntésének Szigligeten: orvosi felügyelet mellett harminc bátor jelentkező mártózott meg a két Celsius-fokos Balatonban az év első napján, a fürdőzőknek több száz fős tömeg szurkolt a partról.
2012.01.01 21:46MTIMint azt Balassa Balázs, a Veszprém megyei település polgármestere elmondta: összesen harmincheten jelentkeztek a hideg fürdőzésre, de az orvosi vizsgálatot követően csak a harmincfős csapatnak - közöttük a polgármesternek - engedélyezték azt. A legidősebb résztvevő egy 67 éves tapolcai asszony volt.
A szigligeti strandon idén első alkalommal szerveztek újévi csobbanást a Balatonban, de a terveik szerint a következő évet is hasonlóan köszöntik majd.
A szemerkélő esőben a hideg fürdő után lencsegulyást és forralt bort kínáltak a résztvevőknek. A szervezők szerint aki kibírta a "jeges" fürdőzést, az utána egész évben egészséges lesz.
Résztvevők futnak bele a Balatonba a Veszprém megyei Szigliget strandján első alkalommal megrendezett újévi fürdőzésen.(MTI)
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


