Mozgalmas hetet zárt
Balzsay kesztyűk nélkül is megállja a helyét
A WBA nagyközépsúlyú világbajnoka amellett, hogy megkezdte munkáját a Vasas ökölvívó szakosztályának igazgatójaként, debütált televíziós műsorvezetőként, előadást tartott Pécsett, és népszerűsítette a VitaKid Egészségprogramot.
2011.11.26 15:41ma.huBalzsay Károly a Vasasnál azért dolgozik, hogy a klub minél több tehetséges ökölvívót neveljen fel, és továbbra is a sportág egyik meghatározó hazai bázisa legyen a piros-kékek főhadiszállása.
„Igyekszem minden olyan lehetőséget megragadni, ami a klubot előre viszi. Terveim szerint komoly rangja lesz annak, ha valaki a Vasasnál bokszolhat. Minden erőmmel azon leszek, hogy a profik között szerzett tapasztalataimat Angyalföldön is kamatoztassam” – mondta Balzsay, aki kedden a Máriaremetei úti általános iskolában a VitaKid mozgalmat népszerűsítette.
Ez a program az elhízás veszélyeire hívja fel a figyelmet, illetve hiteles, sikeres sportolók segítségével népszerűsíti az egészséges táplálkozást, és a rendszeres sportolást.
A világbajnok pénteken egy számára teljesen új területen is kipróbálta magát: az Echo TV-n a Mozgás című műsor vezetőjeként láthatták a nézők. A műsor előtt, csütörtökön azonban a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Sport Intézetében tartott előadást, dr. Elbert Gábor, óraadó tanár meghívására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


