Az angol futballfőnöknek nem tetszik a javaslat
Barcelona-Manchester United meccs hétvégére?
Elutasította az angol futballélvonal, a Premier League ügyvezető igazgatója, Richard Scudamore az FC Barcelona elnökének friss javaslatát, amelynek értelmében 16 csapatosra csökkentenék a legerősebb európai nemzeti bajnokságok mezőnyét.
2011.11.19 11:47MTISandro Rosell indítványa szerint a létszámapasztás nyomán felszabaduló játéknapokat "eurorangadókkal" lehetne megtölteni.
"Az egyik szombaton így láthatnánk például Barca-Manchester United mérkőzést" - idézte a spanyol hírügynökség a katalán elitklub első emberét, aki szerint húszcsapatos bajnokságokkal efféle idea megvalósíthatatlan.
Scudamore ugyanakkor határozottan leszögezte, hogy nem kellenek külön "euromeccsek".
"A mi csapataink nem szándékoznak európai összecsapásokat játszani a hétvégeken, ez amolyan igazi barcelonás ötlet" - fogalmazott a PL-vezető a BBC-nek nyilatkozva.
Rosell, aki nem mellesleg alelnöke a kontinentális klubokat tömörítő szövetségnek (ECA), felvetette azt is, hogy a Bajnokok Ligáját ugyanakkor a jelenleginél több csapattal kellene lebonyolítani, s ehhez az európai szövetség, az UEFA igenjét kérte. Hozzáfűzte, hogy adott esetben - vagyis ha az UEFA elutasító magatartást tanúsítana - éppenséggel megvan a lehetősége az ECA-nak "saját bajnokság megszervezésére" is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


