Aranyat ér a vb-arany
Állami kitüntetést és sok pénzt is összefociztak maguknak a japán lányok
Az állami kitüntetés mellett busás pénzjutalomban is részesülnek a japán női labdarúgó-válogatott tagjai, akik hatalmas meglepetésre megnyerték júliusban a németországi világbajnokságot.
2011.08.03 17:08MTIA szövetség szerdai tájékoztatása szerint az eredetileg ígért másfél millió helyett minden játékos 6,5 millió jennel (16 millió forint) gazdagodik, míg Szaszaki Norio szakvezető négymilliót (10 millió forint) kap.
A miniszterelnöki iroda kedden közölte, hogy az együttes tagjai augusztus 18-án egy ünnepség keretében vehetik majd át a Nemzeti Büszkeség-díjat.
A 1977-ben alapított elismerés történetében először fordul elő, hogy egy csapatot jutalmaznak az állami vezetők, korábban több sportoló is, közük a baseballos Oh Sadaharu, vagy sydneyi olimpián aranyérmes maratoni futó, Takahasi Naoko megkapta.
A japánok a válogatott minden tagjára nemzeti hősként tekintenek, főként azért, mert a márciusi természeti, majd az azt követő atomkatasztrófa után tudtak diadalmaskodni Németországban. A frankfurti döntőben büntetőkkel bizonyultak jobbnak az Egyesült Államok válogatottjánál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


