Az AIBA döntött
Új profi boksz sorozat kezdődik 2013-ban
Új profi sorozat, az APB (AIBA Professional Boxing) indításáról határozott hétfőn a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) végrehajtó bizottsága kazahsztáni ülésén, nem titkoltan azért, hogy a sportág minden szegmensét az AIBA irányítsa.
2011.08.01 15:48MTIVu Csing Kuo AIBA elnök - a szövetség honlapján megjelent - hétfői bejelentése szerint minden olyan 19 évnél idősebb, s 40 évnél fiatalabb bokszoló csatlakozhat majd az APB-hez, aki az AIBA égisze alatt bokszol, sőt, a sorozat első évében, mely a tervek szerint 2013-ban lesz, a profik csatlakozását is lehetővé teszik bizonyos feltételek mellett.
A szövetség azt szeretné, ha az APB-ben szereplők is részt vehetnének az olimpián, már a 2016-os Rio de Janeiró-i játékokon. A nemzetközi sorozat nyitányáig rangsorolják majd az APB-ben szerepelni kívánó bokszolókat, s a rangsor alapján három kategóriában kezdhetik majd meg versenyeiket 2013 tavaszán.
A legjobbak versengésében tíz-, a "második vonal" résztvevői nyolc-, a harmadikba tartozók pedig hatmenetes meccseket vívnak majd, a kategóriák címmérkőzései pedig 12, illetve tízmenetesek lesznek.
Az AIBA egyúttal megváltoztatja a pontozási rendszert is, s 2013 után a tavaly elindított félprofi sorozat, a WSB pontozási rendszerét használják majd az APB-ben és az amatőr versenyeken is. A végrehajtó bizottság döntése nyomán a felnőtt férfiaknál nem használnak a jövőben fejvédőt az amatőröknél sem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


