A kubaiakat vertük
Vizes vb - kilencedikként végzett a női vízilabda-válogatott
A 9. helyen zárt a magyar női vízilabda-válogatott a sanghaji vizes világbajnokságon, miután utolsó mérkőzését megnyerte a kubaiak ellen.
2011.07.27 07:12MTIEredmény,
a 9. helyért:
Magyarország-Kuba 12-7 (4-2, 2-3, 5-0, 1-2) ---------------------------------------------------
a magyar góldobók:
Czigány 3, Bujka, Keszthelyi, Takács 2-2, Antal, Menczinger, Szücs 1-1
Az alsóházi helyosztón az egzotikus riválissal szemben remekül kezdett Merész András együttese, amely első három akcióját kivétel nélkül góllal fejezte be. Czigány Dóra nyitotta a találatok sorát, ő később duplázott, míg a kettő között Bujka Barbara centerből volt eredményes (3-0).
Aztán romlott a magyar csapat támadásainak, egyszersmind védekezésének a hatékonysága is, a kubaié ugyanakkor javult, s 3-2-re felzárkózott a karibi együttes. Keszthelyi Rita átlövése célt ért (4-2), de egyértelműen visszaesett a magyarok játéka. A gyenge pólót folytatták a második negyedben is, minek nyomán a kubaiak vérszemet kapva kiegyenlítettek (4-4), s bár Antal Dóra és Menczinger Kata révén 6-4-re megint elhúzott a gárda, a nagyszünet előtt akadt válasza az ellenfélnek (6-5). Bujka villámgyors centergólja, majd Takács Orsolya húzása (8-5) javított a hangulaton a harmadik negyed elején, később Keszthelyi pattintása "csorgott" a kapuba, Szücs Gabriella pedig a jobb felső sarok kilövésével nyugtatta tovább a kedélyeket (10-5), kezdett helyreállni a női vízilabdavilág rendje.
Olyannyira, hogy Czigány triplája már "tizenegyest" ért, s legfőképpen hatgólos előnyt jelentett (11-5).
A befejező játékrészben azért kubai találat is született (kettő is), a végkifejlet azonban nem lehetett kérdéses: győzött - a hajrában még Takács volt eredményes - a magyar válogatott (12-7), s a kínai vb kilencedik helyén végzett.
Merész András szövetségi kapitány: "Azt kértem a lányoktól, hogy élvezzék a mérkőzést, de nem hiszem, hogy élvezték... A vb végére még azok is elkészültek az erejükkel, akikről nem gondoltam volna. A csapat játékereje, sajnos, jelen pillanatban a 9. helyre elég."

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06