Bravúr
Harmadik és olimpiai résztvevő a vízilabda válogatott
Ezzel a győzelemmel harmadikként zárt a magyar női vízilabda-válogatott az olimpiai selejtezőn.
2008.02.25 11:30MTIAz olaszoktól hosszabbítás után, büntetőkkel elszenvedett balszerencsés vereség nem vette el a magyar együttes kedvét, s az Eb-bronzérmes együttes az imperiai "kisdöntőt" hatékony támadásokkal kezdte az olimpiai ezüstérmes ellen, így Szremkó Krisztina és Stieber Mercedes révén 2-0-ra elhúzott.
A folytatásban is a Godova Gábor igazgatta alakulat lőtt pontosabban, melynek köszönhetően félidőre kéttalálatnyira nőtt az előny (6-4). A harmadik nyolc percben nem változott a helyzet, 7-4 után 8-6-os magyar vezetést mutatott az eredményjelző, a negyedik negyedben azonban az előző esti elődöntő kísértett.
Bár a végül négy találatig jutó Primász Ágnes jóvoltából 9-7-re alakult az állás, ám másfél perccel a vége előtt kiegyenlítettek a görögök (9-9). Az utolsó támadást a rendes játékidőben a Godova-csapat vezethette, de sikertelen maradt az akció, következhetett a hosszabbítás.
Az első három percet elveszítették Stieberék, a második hármat viszont megnyerték 2-0-ra, így a mérkőzés egésze, ezáltal pedig az olimpiai selejtező harmadik helye is az övék lett.
Eredmény: Magyarország-Görögország 11-10 (2-1, 4-3, 2-2, 1-3 - 0-1, 2-0)
Az olaszországi selejtezőből az első négy - tehát Olaszország, Oroszország, Magyarország és Görögország - jutott ki a pekingi olimpiára, amelynek nyolccsapatos női mezőnyében már korábban helyet biztosított magának Ausztrália, az Egyesült Államok, Hollandia és Kína.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


