Siker
EYOF - Két sportágban három magyar érem szerdán
Három érmet nyertek a magyar sportolók a Bakuban zajló 15. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) szerdai versenynapján.
2019.07.24 19:56MTIA Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának beszámolója szerint Kós Hubert második lett 200 méteres vegyesúszásban, a Kontér Lora, Szimcsák Mira, Nyirádi Réka, Veres Laura összeállítású leány gyorsváltó pedig harmadikként ért célba. A délelőtti futamban Tankó Beatrix úszott Nyirádi helyén, ezért ő is bronzérmet kapott.
A cselgáncsozó Farkas Bence az 55 kilogrammos súlycsoportban szintén harmadik lett, így a negyedik versenynap végén négy ezüst- és hét bronzérem a magyar mérleg.
Szerdán a leány kosárlabda-válogatott 62-39-re legyőzte Törökországot, ezzel a második helyen végzett csoportjában, és egy nap pihenő után a másik csoport győztesével találkozik az elődöntőben.
A leány kézilabdacsapat 28-20-ra nyert Svájc ellen, így százszázalékos mérleggel végzett a kvartett élén, a négy között pedig - egy nap pihenést követően - a másik csoport második helyezettjével mérkőzik meg.
A vasárnapig tartó 15. nyári EYOF-on mintegy ötven európai nemzet 14-18 éves sportolói vesznek részt, a magyar csapatot 88 versenyző alkotja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06