Rio 2016
Döntőben a női kajaknégyes
A magyar női kajaknégyes megnyerte pénteki előfutamát, ezzel egyből bejutott a szombati döntőbe 500 méteren a riói olimpián.
2016.08.19 14:51MTI
MTI/Kovács Tamás
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású kvartett a címvédő - annyi különbséggel, hogy a londoni győzelem alkalmával Csipes helyén Kovács Katalin ült.
Kozák már két aranyérmet szerzett Rióban, Szabó pedig egyet.
A magyar négyes semmit sem bízott a véletlenre, a rajt után fokozatosan elhúzott a többiektől, az első helyüket nem fenyegette veszély. A féltávnál már csaknem egy hajóval vezettek, az utolsó 200 méteren pedig tovább növelték előnyüket, s fölényes győzelmet arattak a lelkes magyar szurkolók ovációja közepette. Mögöttük az ukránok jöttek be másodiknak több mint két másodperces hátránnyal, a németek pedig harmadiknak.
A futamból a győztes egyből a döntőbe jutott - a másik ágon ez a fehéroroszoknak sikerült -, a többiek a később sorra kerülő középfutamban is vízre szállnak.
"Könnyed futamnak éreztem. A németek elengedték az első helyet, bár az elején szerintem még próbálkoztak" - nyilatkozott Szabó Gabriella, a négyes vezérevezőse, hozzátéve, hogy az ellenfelekkel nem foglalkoztak, de kíváncsi az időeredményekre. - "Van négy-öt erős hajó, az előfutamokból pedig komoly következtetést nem lehet levonni."
Azt valamennyien elmondták, hogy nagyon várják már a szombat délelőtti finálét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


