Rio 2016
Molnár Péter harmadik hellyel a középfutamban
A kajakos Molnár Péter a harmadik helyen végzett előfutamában a 200 méteres egyes versenyben, s a később sorra kerülő középfutamban folytatja szereplését a riói olimpia pénteki napján.
2016.08.19 14:13MTI
MTI/Kovács Tamás
A Budapest Honvéd 30 éves sportolója - aki csütörtökön, párosban negyedikként zárt Tótka Sándorral - 2008-ban és 2011-ben Európa-bajnoki ezüstérmes volt ebben a számban, de az utóbbi időben inkább a párosra helyezte a hangsúlyt.
Molnár Péter a második futamban kapott helyet, s úgy tűnt, kissé beragadt a rajtnál. A világbajnoki második francia Maxime Beaumont viszont kilőtt a többiek közül, csaknem egy hajóval elhúzott és rajt-cél győzelmet aratott. Mögötte együtt haladt a mezőny, a magyar kajakos jól tartotta magát, s tisztán harmadiknak futott be az olimpiai ezüstérmes spanyol Saul Craviotto után.
A futamból nem lehetett egyből a döntőbe jutni, az első öt került a középfutamba. Molnár így nem is szállt ki a hajóból nyilatkozni.
Molnár Péter a riói játékok kezdete előtt három nappal került be az olimpiai csapatba Tótka Sándorral együtt a doppinggyanúba keveredett Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett.
később:
14.29 (9.29): férfi C-2 1000 m (Mike Róbert, Vasbányai Henrik)
14.44 (9.44): női K-4 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina)
14.59 (9.59): férfi K-4 1000 m (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás)
15.07-15.44 (10.07-10.44): középfutamok
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


