Olimpia 2024
MOB: európai támogatás az esetleges budapesti olimpiapályázatnak
Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára azt mondta: számos európai sportvezető támogatásáról biztosította az esetleges 2024-es budapesti olimpiapályázat kapcsán.
2015.05.16 18:45MTIA MOB vezetője - Nagy Zsigmond nemzetközi igazgatóval - a törökországi Belekben vett részt az Európai Olimpiai Bizottság kongresszusán.
"Többen érdeklődtek az esetleges budapesti olimpiáról és valamennyien biztosra veszik, hogy a magyar főváros remek házigazda lenne" - nyilatkozott a mob.hu-nak Szabó Bence. "Pénteken este az Olasz Olimpiai Bizottság vezetőivel vacsoráztunk, akik elárulták: amennyiben nem Róma lenne a befutó, úgy a magyar kandidálás sikeréért szorítanának."
Hozzátette, általános vélekedés, hogy Magyarország remekül vizsgázik a sportesemények rendezésében és örömtelinek tartja, hogy a múlt és jelen magyar sportsikereit szerte Európában elismerik.
Szabó Bence kiemelte, a budapesti pályázatot egyáltalán nem becsülik le a riválisok, főként azt követően nem, hogy szerdán Tarlós István, Budapest főpolgármestere is "szívvel-lélekkel" az ügy mellé állt.
A MOB február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpiai és paralimpia megrendezésnek lehetőségét. A 2024-es játékokra idén szeptember 15-ig lehet jelentkezni, a házigazdáról 2017-ben Limában dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
Szabó Bence azt is elmondta: a vizes világbajnokság miatt a MOB kérte, hogy az időpontütközés elkerülése érdekében kilenc nappal korábban kezdődhessen 2017 nyarán a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF). Ezzel kapcsolatban Patrick Hickey, az Európai Olimpiai Bizottság elnöke azt kérte, hogy a magyar szervezők előzetesen egyeztessenek az érintett sportágak európai szövetségeivel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06